Supermanagement

Diaz, bár elsősorban a Wellhello egyik elnökeként ismert, karrierje a zenekarnál jóval korábban elkezdődött már. Közel tíz éve írja zenéit a hazai hiphop és pop fontos szereplőinek, rengeteg rádióslágerrel és alapvető bulihimnusszal tette le a névjegyét a magyar zene asztalára, mielőtt Fluorral társult, hogy megalakítsák a Wellhellót. Undergroundban és mainstreamben egyaránt otthonosan mozog, dolgozott többek között Sub Bass Monsterrel, a Hősökkel és a Halott Pénzzel, de Hiennel, Gáspár Lacival és Caramellel is remekül gördültek ki a beatek a producer fejéből. Több szerzeménnyel is gazdagította A Dal című eurovíziós előválogató műsorát, például Szakács Gergő előadásában is, de a RedBull Pilvaker tracklistjéről is sok mindent köszönhetünk neki.

DiazBeats remixeiben újragondolta Szakács Gergő “Ne sajnálj” című dalát, illetve Dzsúdló és Berta’Lami Állat című közösét, még lendületesebbé, táncolósabbá téve azokat.

[elfsight_instagram_feed id="1"]